Beszélgetés Bobek Tomi atyával a Pünkösdről, az keresztény Egyház születésének ünnepéről, s arról, egy pap esetében hogyan telik egy ilyen hosszú hétvége a kötelező elemeken túl.


Pünkösd ma sokaknak a hosszú hétvégéről szól, arról, hogy hétfőn nem kell dolgozni menni. A kereszténységnek az egyik legfontosabb ünnepe, mikor is a Szentlélek kiáradásáról emlékeznek meg. Hogyan lehet ma erről beszélni úgy, hogy az az átlagember számára érthető, befogadható legyen?

 

Az Egyházi év során vannak úgynevezett Főünnepek (ezeket szokás parancsolt ünnepként, avagy „pirosbetűs” ünnepként is definiálni), ünnepek, valamint kötelező, illetve választható emléknapok (pl.: egy szent emléknapja). Nyilván Pünkösd, Főünnep! Klasszikus értelemben a keresztény világ legnagyobb, leghangsúlyosabb ünnepe azonban a húsvét: Jézus halálon aratott győzelme és feltámadása áll figyelmünk középpontjában. A Pünkösd ugyanakkor az Egyház születésnapja, vagyis arra való emlékezés, hogy Jézus szándékának nyomatékosításaként, s mintegy ígéreteinek igazolásaként elküldi a Szentlelket, a harmadik isteni személyt, aki „életet lehel” az Egyházba, és erőt ad a felelősségteljes, tanúságtevő keresztény életre. A Szentlélek az, aki tartalommal és „mondanivalóval” (lásd.: Evangélium!) tölti meg a világot, s benne az embert, aki Isten képmása, vagyis „szeretetből szeretettre alkotott” lény. A Szentlélek hét ajándéka teszi képessé az önző, és emiatt bűnös embert, hogy felülmúlja gyenge önmagát, és valóban szerethető, mások javára lévő, a szó nemes értelmében vett „jó” ember váljék belőle. Mert ez önerőből a legjobb szándékunk mellett is lehetetlen! Ami pedig a munkaszünetet illeti: Pünkösdhétfőt a Katolikus Egyház nem emelte ünnepi rangra, liturgiája is sokkal visszafogottabb, mint a vasárnapé. Ráadásul a néphagyományban sem él tovább semmilyen szokás, mint pl. húsvéthétfőn a locsolkodás, legfeljebb tájegységenként egy-egy település még őrzi ősei hagyományát, de pünkösdhétfő inkább afféle „mostohagyerek”. Azonban e napot is megszentelhetjük a vasárnaphoz hasonlóan szentmisén való részvétellel, és a családi élet ápolásával!

 

bobek-1

Bobek Tamás atya

„Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” (ApCsel 2,4) Ez az a momentum, amikor a tanítványok, mintegy csodaként, egyszerre több nyelven kezdenek el beszélni, anélkül, hogy korábban tanulták volna azokat. Mi történt itt valójában?

E szakasz üzenete hitem szerint a következő: mindnyájan az Isten Országának tagjai – én úgy szoktam fogalmazni – „állampolgárai” vagyunk! Az Isten Országa – amelyről Jézus azt mondja, hogy „közöttünk; bennünk” van – nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti! Nem egy nagyhatalom a sok közül, hanem a világ miden népét magába foglalja. Ez pedig azt jelenti, hogy a lényeget tekintve nincsen különbség nemzet és nemzet között. Persze a nyelvben, kultúrában, tradícióban, felekezethez tartozás tekintetében, stb. van differencia, de a lényeg nem ez! A lényeg, hogy mindnyájan Isten üzenetének a címzettjei vagyunk, s mint ilyenek egy nyelvet beszélünk: a szeretet nyelvét!  Az angol így mondja: I love you! A német: Ich liebe dich! Mi azt mondjuk: Szeretlek! De az élmény és a mondanivaló ugyanaz!

Pünkösd történetének általad is idézett szakaszában a hangsúly nem is igazán a nyelvek különbözőségén van, hanem azon, hogy „egyet értettek”, vagyis egyetértettek! És erre, tehát, hogy a különbözőségek ellenére is „egyet értsünk”, a Szentlélek tesz képessé!

 

A Biblia arról is említést tesz, hogy amikor Jézus Keresztelő Jánosnál megkeresztelkedik, a Szentlélek egy „galamb formájában” ereszkedik le rá. Hogy kell ezt érteni, itt valami „beavatás-szerű”történik?

 

Nagyon szeretem ezt a szentírási szakaszt, hiszen kifejezi a keresztség szentségének lényegét!  Ebben az epizódban ugyanis jelen van a teljes szentháromság: az Atya („Az égből szózat hallatszott…”-Mt 3,17), a Fiú, vagyis Jézus, és a Szentlélek („az Isten Lelke, mint galamb leszállt… ”– Mt 3,16). Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében lesz az ember „krisztusivá”, s válik a keresztség szentségében Isten gyermekévé, az Egyháznak, mint Krisztus titokzatos testének tagjává és a mennyország örökösévé! A keresztény szimbolikában, főként az általad is idézett szentírási rész tükrében, a Szentlelket egy galamb képében ábrázolják. A vízzel való leöntés, avagy a korábbi gyakorlat értelmébe az „alámerítés” az újjászületést jelképezi. A víznek ugyanis hármas hatása van: megtisztít, felüdít és életet ad! Így van ez a keresztvíz esetében is! Lemossa lelkünkről az áteredő bűn foltját és megtisztít bűneink szennyétől, frissességet ad és új élettel, az istengyermekség örömével ajándékoz meg! S ebben a Szentléleknek óriási szerepe van, hisz általa megy végbe a lényeg! Nélküle a vízzel való leöntés csak „pacsálás” lenne. A lényeg nem a felszínen történik, hanem a mélyben!

 

Te tartasz misét Pünkösdkor?

 

Persze! 🙂 Vasárnap épp’ négyet mondok összesen, de ha a főnök is itthon van, akkor felesben toljuk! 🙂

 

A kötelezőkön túl a te életedben hogyan telik egy ilyen hosszú pünkösdi hosszú hétvége?

 

Mostanság, ami azt jelenti, hogy idén 3. éve a Pünkösdöt megelőző pénteken egy Egyházmegyei program veszi kezdetét. Ez a Pünkösdi Ifjúsági Találkozó, Petőfiszállás-Pálosszentkúton. Ide szoktunk egy 15 km-es séta keretében kizarándokolni, az egyházmegyéből több ifi közösséggel együtt, s ez tart szombat estig. Vasárnap „bevetés”, hétfőn meg nevetés! Szóval hétfő számomra egy szombat-kaliberű nap. Pihenéssel, lazulással.