Köszönjük az új évet, és ezzel együtt kellemes várakozással állunk elébe az újabb tapasztalásoknak. Mi fogadalmakat idén sem teszünk, de annál több légzésgyakorlatot próbálunk majd végezni. Azt mondják, ahogyan lélegzel, úgy is élsz. A légzés elengedhetetlen az élethez, mégis a leggyakrabban figyelmen kívül hagyjuk. A teljes és szabad légzés pedig kulcs fontosságú a fizikai, érzelmi és lelki jólét megvalósításában.

Az időnk nagy részében túlságosan is a felszínen lélegzünk; nem emelkedik meg közben a mellkasunk, és nem tágul ki a hasunk sem. Nem szívunk be elegendő levegőt, ennek következtében pedig a mérgek eltávolítására sem tudjuk kihasználni tüdőlebenyeink teljes keresztmetszetét. A szájon át való lélegzés pedig csak tovább súlyosbítja a helyzetet.

A légzés az élet; ha áramlás megszakad, életünk is hamar véget ér. Az első és az utolsó lélegzet között maga a folyamatos légzés az egyetlen állandó. A légzés MINDEN másnál fontosabb. Ennek ellenére igazán kevés figyelmet fordítunk arra, hogyan lélegzünk, pedig a testünk rendelkezésére álló évek száma nagyban függ lélegzetünk ritmusától és minőségétől. A Geranda Szamhitá, egy XIV. századi jóga-kézikönyv állítása szerint élettartamunk fordított arányosságban áll légzésünk sebességével:

“Lassítsd le a légzésed, és gyarapítod az életenergia-tartalékaidat. Gyorsítsd a légzésed, és leapasztod az életenergia-tartalékaidat.”

De milyen a helyes légzés, és mire kell közben odafigyelnünk? A jóga tapasztalatokra épülő tudománya tiszta és világos választ ad erre a kérdésre: élesen el kell különíteni a légzési folyamat három szakaszát, és mindegyiket a lehető legpontosabban érzékelni kell testünkben:

  • a teljes belégzést;
  • a be- és kilégzés közti szünetet;
  • és a teljes kilégzést.

Ez így talán magától értetődőnek hangzik, ám, ha egy kicsit odafigyelünk, megállapíthatjuk, hogy szinte soha nem érezzük igazán sem azt, amikor beszívjuk a levegőt, sem azt, amikor az teljesen megtöltötte a tüdőnket és jóllakott életenergiával, sem pedig azt, amikor természetesen újra kiáramlik a testünkből. A légzéstudatosság nem azt jelenti, hogy a légzésen kívül semmi egyébre nem is figyel az ember, hanem sokkal inkább egyfajta általános, folyamatos, háttértudatosság kifejlesztését jelenti. A helyes légzés így nem zavar semmiben, viszont a maga tudatosságával mégis átjárja egész életünket és minden cselekedetünket. Lélegezzünk erőlködés nélkül, természetesen; érezzük, ahogy testünkben összegyűlik a levegő, és ahogy ennek következtében hasunk, majd az alsó bordakosár és végül a mellkasunk minden irányban (mint a lufi, amikor fújják) egy kis időre kitágul, majd a levegő újra kiáramlik belőle. A be- és kilégzés közti szünetre mindig fordítsunk különös figyelmet, mivel ezt egyébként észre sem vesszük.

A légzéstudatosság eleinte talán kissé mesterkéltnek érződhet, mivel külön oda kell figyelnünk rá, idővel azonban ez a folyamat lényegében önállósul, és ezzel megerősíti általános tudatosságunkat is; emellett segít “itt és most” élnünk, és nagyon jó hatással van az általános közérzetünkre.

Gyógyító légzés:

1. Lazán és egyes tartással üljünk le egy székre vagy a padlóra. Ha a széket választottuk, ügyeljünk rá, hogy talpunk érintse a padlót, valamint hasunk legyen laza és szabad.

2. Kezdjünk el lazán belélegezni, és közben figyeljük meg hogyan emelkedik a hasunk, tágul a hátsó bordakosár, majd emelkedik a mellkasunk.

3. Ha teljesen megtelt a tüdő, akkor négyszer olyan hosszan tartsuk benn a levegőt, mint ameddig a belégzés tartott.

4. Ezt követően kétszer olyan hosszan lélegezzünk ki, mint ahogyan belélegeztünk.

5. Kilégzés után ne tartsunk szünetet, rögtön folytassuk a következő belégzéssel.

Ha egy ideig napi rendszerességgel gyakoroljuk a fentebbi légzést, akkor alaplégzésünk is észrevehetően el fog mélyülni, le fog lassulni, még terhelés alatt, a legnagyobb zűrzavarban is nyugodtak és ellazultak maradunk.

Forrás: Náráján Csöjin Dordzse: A jóga-neti kézikönyve